A marokkói kultúra fennmaradása az őslakosoknak, berbereknek köszönhető, folymatosan harcoltak a függetlenségükért, a gyarmatosítók elől sem menekültek el

Történelem

A többi észak-afrikai országtól eltérően Marokkót mindig egy nép lakta, legalább is az írott történelem folyamán. A berberek, vagy imazeghinek (földi emberek) a területen több ezer évvel ezelőtt telepedtek le, és egykor ők tartottak kezükben minden területet Marokkó és Egyiptom között. A klánokra és törzsekre feloszló Marokkó mindig féltékenyen őrizte függetlenségét. Ez a harcos függetlenség volt az, amely segített megőrizni Afrika egyik legérdekesebb kultúráját.

Az ősi berbereket a gyarmatosító föníciaiak sem űzték el, és még a rómaiak is kevés változást okoztak a berber életmódban Karthágó kizsákmányolása után Kr.e.146-ban. Ugyanakkor a rómaiak hosszú békeidőszakot biztosítottak, mely alatt sok város keletkezett és a tengerparti síkságok berber lakosai városlakók lettek. A kereszténység a 3. században bukkant fel, és a berberek újból kinyilvánították a központosított hatalommal szembeni hagyományos ellenkezésüket Donatus irányítása alatt (egy keresztény szektavezető volt, aki a donatistákról állította egyedül, hogy az igazi egyházat alkotják).

Az iszlám a 7. évszázadban bukkant fel a világban, amikor az arab seregek kiáramlottak Arábiából. Az Egyiptomot gyorsan meghódító arabok tartották kezükben az egész Észak-Afrikát a 8. évszázad elejétől kezdve. Az ezt követő évszázadban Észak-Afrika nagy része széttöredezett volt, amely alapot teremtett egy egyesült Marokkó kialakulásának. Egy fundamentalista berber mozgalom emelkedett ki az arab invázió által előidézett káoszból, amely végigrohanta Marokkót és a muzulmán Andalúziát (Spanyolországban). Az almoravida törzs fővárosaként létrehozta Marrakesht, de azt rövidesen átköltöztették Almohadsba.

Fez, Marrakesh, Tlemcen és Rabat elérték kulturális fejlődésük csúcsát. A muzulmán (vagy mór) hatalom elkezdett hanyatlani a Spanyolországban a keresztények által elszenvedett vereség és a súlyosan megadóztatott törzsek ellenállása következtében. A helyükre a merinidák, a marokkó középső részéről érkező törzsek, érkeztek. A terület újból virágozni kezdett - amíg Spanyolország a keresztény inkvizíció kezébe nem került 1492-ben, amely olyan lázongást indított el, amely 100 múlva felváltotta az új dinasztiát.

Számtalan rövid életű dinasztia felbukkanása és eltűnése után az Alavita család erősítette meg a helyzetét az 1630-as években, amely napjainkig tart. Noha ritkán volt a történelme eseménytelen, ennek a pragmatikus dinasztiának sikerült megtartania Marokkó függetlenségét, több mint három évszázadon át.

A 19. század végén megindult az európaiak kereskedelme, és a gyarmatosítás hosszú korszaka. Hirtelen Franciaország, Spanyolország és Németország mind felsorakoztak, hogy elfoglalják az országot a stratégiai helyzetéért és gazdag kereskedelmi erőforrásaiért. Franciaország győzött és ténylegesen elfoglalta az egész országot 1912-re. Spanyolország ragaszkodott egy kis tengerparti protektorátushoz és Tangiert nemzetközi zónának nevezték ki.

Az első francia tábornok, Lyautey marsall, szerette az arab kultúrát. Nagylelkűen elutasította azt, hogy szétrombolja a meglevő marokkói városokat és helyettük új, francia városokat hozzon létre. Az Atlanti-óceánon Rabatot nevezte ki az új fővárosnak és felfejlesztette Casablanca kikötőjét. A szultán hatalmon maradt, de szerepe jelképes volt. A Lyauteyt követő vezetők nem voltak ilyen érzékenyek. Az erőfeszítéseik, hogy felgyorsítsák a francia betelepedést, felbosszantotta a Rif-hegyek törzseit, melyek a berber tudós Abd el-Krim vezetésével felkeltek mindkét gyarmatosító országgal szemben. Csak 25,000 fős egyesült spanyol-francia erővel sikerült elérni, hogy And el-Krim végül is a megadásra kényszerüljön 1926-ban. Az 1930-as évek végére több mint 200 000 francia állomásozott Marokkóban. A II. Világháborúban a Szövetségesek Marokkót bázisként használták, hogy kiűzhessék a németeket Észak-Afrikából.

A háború végeztével V. Mohamed szultán független pártot hozott létre, amely végre biztosította a marokkóiak szabadságát 1956-ban. Tangier területre is igényt tartottak, de Spanyolország visszautasította, hogy visszaadja Ceuta és Melilla északi városokat (a mai napig ezek Spanyolország utolsó területi igényei Észak-Afrikában).

V. Mohamed szultán királynak nevezte ki magát 1957-ben és négy év múlva őt fia II. Hasszán követte.

Ez a népszerű vezető belopta a marokkóiak szívébe magát azzal, hogy Zöld Menetet vezetett Nyugat-Szaharába, amely korábban Spanyolország területe volt. 350 000 fős önkéntessel Hasszán követői bevonultak a hazai Sahravis területére, hogy az ásványkincsekben gazdag területet sajátjuknak nyilváníthassák ki. Az 1960-as évekre nyilvánvalóvá vált, hogy a 100 000 fő és a terület lakosai a területnek függetlenséget akarnak. A Saguia al-Hamra és Rio de Oro felszabadításáért küzdő Nyugat-szaharai Népi Front nem fogadta szívesen az inváziót, és hosszú és borzalmas függetlenségi harcot vívtak Marokkóval. 1991-ben az ENSZ tűzszünetet ért el és nemrégen úgy döntött, hogy "függőben lévő kérdés marad". Más szavakkal Nyugat Szahara hivatalos státusza kérdéses maradt Marokkó további igénye miatt.

II. Hasszán halála után, 1999-ben, fia, VI. Muhammad került a trónra.

Kultúra

Népművészet

Az emberi testek ábrázolását az iszlám tiltja, ezért az iparművészet az egyetlen díszítőművészet. A népművészet egyik legjellegzetesebb ága a szőnyegkészítés. Házilag készítik a színes szőttes gyapjútakarókat is.

A marokkói bőrdíszművesség világhírű, a legkülönféle termékeket készítenek, a ruházattól a táskákig.

Elterjedt vallások

Marokkó államvallása az iszlám. A marokkóiak 95%-a szunnita, a mohamedán vallás ortodox irányzatát követi. A Szunnát a Korán kiegészítőjének tartják. A történelmi fejlődés az igaz hiten belül is számtalan irányzatot hozott létre. Közülük a „Szunna” követői a mindennapi élet és vallásgyakorlás tekintetében három forrást fogadnak el hivatalosnak és kötelezőnek. Egyik azoknak a csak szájhagyományként fennmaradt szokásoknak, kinyilatkoztatásoknak, döntéseknek és anekdotáknak összessége, amelyek Mohamedtől származnak, vagy vele kapcsolatosak, még a korán előtti időkből. A másik forrás a Korán. A harmadik pedig azoknak a téziseknek a gyűjteménye, amelyet a mohamedán tudósok a hitélettel kapcsolatosan dolgoztak ki.

A legősibb vallás Marokkóban a zsidó. Már a római időkben voltak zsidó bevándorlók. Ezek a berber törzsekhez csatlakoztak és utódaik, a berber zsidók a mai napig is Marokkóban élnek, főleg a Magas-Atlaszban.

A keresztény vallás hívei elsősorban római katolikusok. Az első keresztények a III. században telepedtek le. Ma csupán az európai kolóniákra korlátozódik.

Vendégszeretet

A marokkóiak általában vendégszeretők. Ha meghívást kapunk, elfogadhatjuk, akkor is, ha nem tudjuk viszonozni. Az udvariassági szabályok között a turistának rögtön feltűnik, hogy falun is, a városokban is mindenki mindenkit köszönt.