Kolumbusz fedezte fel Amerikát, Spanyolország a gyarmatosítás idején a világ ura volt, Napóleon korában, bukott el a birodalom

Spanyolok – egykor a világ urai voltak

A spanyolok egykor a világ urai voltak, felfedezték és meghódították Amerikát, a fél világot a gyarmatukként kezelték. Erről tanúskodik az is, hogy Dél-Amerika legtöbb országában még ma is spanyolul beszélnek. Történelmük rányomta bélyegét a mai Spanyolországra, amely méltán őrzi a híres ősök emlékét. A 13. század végére Kasztília és Aragónia számított a keresztény spanyol területek két legerősebb királyságának. A két királyság 1469-ben egyesült. 1478-ban az uralkodó pár, Izabella és Ferdinánd megalapították a spanyol inkvizíciót. Spanyolország ezután a világ egyik leghatalmasabb nemzetévé vált. Kolombusz 1492-es felfedezése után arany és ezüst áramlott az országba Mexikóból és Peruból, ugyanis a hódítók szerte a világon földeket szereztek. 1808-ban, miután I. Napóleon seregei behatoltak az országba, Spanyolország fokozatosan elvesztette az uralmat gyarmatai felett. Az 1898-as amerikai-spanyol háború a Spanyol Birodalom összeomlását eredményezte, és ezzel Spanyolország utolsó tengerentúli gyarmatait is elvesztette. 1923-1930-ig Miguel Primo de Rivera katonai diktátorként kormányozta az országot. Spanyolország egyik világháborúban sem vett tevékeny részt, ugyanakkor volt polgárháború és diktatúra is az országban. 1936-ban a hadsereg megdöntötte a kormányt, és a polgárháború után a nacionalista Franco került hatalomra. A Franco- diktatúra 35 éve alatt Spanyolországot kizárták a NATO-ból és az ENSZ-ből is, de az 1970-es évekre már Spanyolországnak volt a leggyorsabban fejlődő gazdasága egész Európában. Franco 1975-ös halála után Spanyolországban parlamentáris demokrácia alakult ki, és azóta is az akkor trónra került I. János Károly király Spanyolország államfője. Spanyolország 1986-ban csatlakozott az Európai Unióhoz, és a spanyol gazdaság azóta is hihetetlen ütembe fejlődik. Spanyolország olimpiának, és expónak is adott otthont.

Történelem

Az Európa és Afrika közötti keresztúton fekvő Ibériai-félsziget mindig célpontja volt a hódító törzseknek és civilizációknak. Krisztus előtt a 3. században érkeztek ide a rómaiak, de két évszázadig tartott a félsziget leigázása. Fokozatosan elfogadták a római törvényeket, nyelvet és szokásokat. 409-ben a római Hispániát elfoglalták a germán törzsek tömeges csapatai, és 419-re létrehozták a vízigót királyságot. A vízigótok uralták a királyságot 711-ig, amikor a muzulmánok átkeltek a Gibraltári-szoroson és megverték Rodericket, az utolsó gót királyt.

714-re a muzulmán seregek elfoglalták a teljes félszigetet, kivéve Észak-Spanyolország hegyi térségeit. Dél-Spanyolország muzulmán uralma (amelyet a spanyolok Al-Andalusnak neveznek) majdnem 800 éven át tartott. Ez az időszak alatt virágzottak a művészetek és a tudományok, új terményeket és mezőgazdasági technológiákat vezettek be. Palotákat, mecseteket, iskolákat, nyilvános fürdőket építettek. 722-ben Covadongaban Észak-Spanyolországban egy kis sereg a vízigót király, Pelayo vezetésével először mért csapást a muzulmánokra. Szimbolikusan ez a csata jelezte a Reconquista kezdetét, Spanyolország keresztények általi visszahódítását.

A 13. század végére Castilla és Aragon tartományok a keresztény Spanyolország két főbb hatalmasságaként emelkedtek ki, és 1469-ben ezt a két királyságot egyesítette Izabelnek, Castilia hercegnőjének Fernandóval, az aragon trónörökössel kötött házassága. Katolikus főnemesekként egyesítették az egész Spanyolországot és lefektették az aranykor alapjait. 1478-ban létrehozták a hírhedt, kegyetlen spanyol inkvizíciót, több ezer zsidót és más nem-keresztényt kiűzve és kivégezve. 1482-ben elfoglalták Granadát és 10 évvel később az utolsó muzulmán király is megadta magát, a Reconquista már nagyon várt végét jelezve.

Az Újvilágban Spanyolország hatalmas birodalommá fejlődött Kolumbusz 1492-es nagy fölfedezését követően. Arany és ezüst áramlott a spanyol államkincstárba Mexikóból és Peruból, mivel a gyarmatosítók területeket foglaltak el Kubától kezdve Bolíviáig. Spanyolország monopol kereskedelmet folytatott ezekkel az új gyarmatokkal, és a föld egyik legnagyobb hatalmává nőtte ki magát. Ez a protekcionizmus viszont hátráltatta a gyarmatok fejlődését, és több, nagyon költséges háborút viseltek Angliával, Franciaországgal és Hollandiával is.

Amikor XVI Lajos a guillotin-on végezte 1793-ban, Spanyolország háborút indított az új Francia Köztársaság ellen, de vereséget szenvedett. 1808-ban Napóleon csapatai behatoltak Spanyolországba és a spanyol korona kezdte elveszteni hatalmát a gyarmatok felett. Egy madridi felkeléssel kezdve a spanyol nép fellázadt a franciák ellen és öt éves függetlenségi harcot vívott. 1813-ban a francia erőket végül kiűzték és 1814-ben VII. Fernando újból a trónra került. Fernando ezt követő 20 éves uralma rettenetes volt a monarchia számára. Ez idő alatt visszaállították az inkvizíciót, bebörtönözték a liberális és alkotmányos elveket vallókat, a szólásszabadságot megszüntették. Spanyolország súlyos gazdasági válságba került, az amerikai kolóniák pedig kiharcolták a függetlenségüket.

Az 1898-as katasztrofális spanyol-amerikai háború jelezte a spanyol birodalom végét. Spanyolország vereséget szenvedett az USA-val szemben egy sor, egyoldalú tengeri ütközetben, amely Spanyolország utolsó tengerentúli birtokainak (Kuba, Puerto Rico, Guam és a Fülöp-szigetek) elvesztését jelentette. 1923-ban a polgárháború kitörésének határán Miguel Primo de Rivera katonai diktátornak kiáltotta ki önmagát, és 1930-ig uralkodott. 1931-ben XIII. Alfonso elmenekült az országból és kikiáltották a Második Köztársaságot, de az hamarosan a belső konfliktusok áldozata lett. Az 1936-os választások idején az ország két részre szakadt a republikánus kormánnyal és támogatóival egyfelől (egy kényelmetlen szövetségként a kommunistákkal, szocialistákkal és anarchistákkal, akik a demokráciát, egy polgári társadalmat és az egyház csökkentett szerepét támogatták) és másfelől az ellenzéki nacionalistákkal (a hadsereg jobboldali szárnya, az egyház, a monarchia és a fasiszta Falangista párt).

1936. júliusában a republikánus tisztek által elkövetett merénylet az ellenzéki vezető, José Calvo Sotelo ellen felmentést adott a hadseregnek arra, hogy megdönthesse a kormányt. Az ezt követő polgárháborúban (1936-39) a nacionalisták átfogó katonai és pénzügyi segítséget kaptak a náci Németországtól és a fasiszta Olaszországtól, miközben a megválasztott republikánus kormány csak Oroszországtól és kisebb mértékben azoktól a Nemzetközi Brigádok néven ismert szabadcsapatoktól kapott segítséget, amelyek értelmiségekből, művészekből, írókból és politikailag elkötelezett személyekből álltak. A fasizmus fenyegetése ellenére Anglia és Franciaország visszautasította, hogy segítséget nyújtson a republikánusok számára.

1939-re a Franco által vezetett nacionalisták megnyerték a háborút, amelyben több, mint 35.000 spanyol halt meg. A háború befejezése után republikánusokat végeztek ki, börtönöztek be vagy kényszeríttettek száműzetésbe. Franco 35 éven át tartó diktatúrája a gazdasági blokádok következtében elszigetelte Spanyolországot, kizárta a NATO-ból és az ENSZ-ből, illetve tönkre tette a gazdasági recesszió is. Csak az 1950-es évek elején következett be változás, amikor a turizmus növekedése és az USA-val kötött szerződés biztosított pénzügyi eszközöket ahhoz, hogy az ország kezdjen kilábalni a politikai és gazdasági elszigeteltségből. Az 1970-es évekre Spanyolország Európa leggyorsabban fejlődő gazdaságává vált.

Franco 1975-ben halt meg, ám előtte utódjának nevezte ki Juan Carlost, XIII. Alfonso unokáját. Juan Carlos trónra kerülésével Spanyolország átlépett a diktatúrából a demokráciába. 1977-ben megtartották az első választásokat, 1978-ban felvázolták az új alkotmányt. Egy 1981-ben bekövetkezett, meghiúsult katonai puccs pedig már azt jelezte, hogy a történelem kerekét nem lehet megállítani, visszatekerni. 1982-ben Spanyolország végleg szakított a múlttal, ugyanis nagy többséggel szocialista kormányra szavazott. Azóta a belpolitika egyetlen nagyobb gondja az ETA szeparatista militáns csoport szervezte terrorista akciók, ők egy független Baszk hazáért küzdenek. A terrorista tevékenység 30 éve alatt az ETA 800 embert ölt meg, 1998. szeptemberében pedig tűzszünetet hirdetett meg.

1986-ban Spanyolország belépett az EGK-be és 1992-ben azzal jelezte visszatérését „Európába”, hogy Barcelona adott otthont az Olimpiai Játékoknak, Sevilla pedig az Expo 92 rendezvénynek. Madridot Európa kulturális fővárosává tették.

Kultúra

Spanyolország minden városa évi 2-3 nagy fesztivált is rendez, de ezek közül is kiemelkedik a La Tamborrada San Sebastiánban. A karneváli szezon legőrültebb buliját Sitgesben tartják. Valenciában, márciusban ünneplik a Las Fallast, amikor is egy héten keresztül táncolnak, esznek-isznak, és gyönyörködnek az elsőrangú tűzijátékban. Április Sevilla hónapja, ilyenkor tartják a Semana Santát, a Húsvétot megelőző szent hetet és a Feria de Agril ünnepét. Az őrültségre vágyóknak és kalandoroknak két egyedülálló eseményt kínál Spanyolország. Augusztus utolsó szerdáján rendezik Bunol városában a La Tomatina fesztivált, melyen a résztvevők paradicsommal dobálják egymást, óriási buli, de a szemünkre vigyázzunk! Aki még ennél is veszélyesebbre vágyik, az utazzon el júliusban Pamplonába, a Sanferminesre, a híres bikafuttatásra. Itt mindig tartsuk szem előtt, hogy a bika erősebb, mint az ember.

Ezen túlmenően a turisztikailag látogatottabb helyeken, tengerparton, szinte egész nyáron különféle helyi néptánc-rendezvények, népviseleti és/vagy zenés felvonulások fokozzák a hangulatot. Sevillában a spanyol táncok változatos formái próbálhatók ki profi táncosokkal.

Ha betartjuk a helyi szokásokat, az emberek kedvesek, segítőkészek. Nyugodtan kérdezősködjünk, akár a rendőröktől is, ha nincs is közös nyelv, el fogják magyarázni, amit szeretnénk. Azért Barcelonában a katedrális környékén legyünk óvatosak a szolgálatkész és barátságos zsebesekkel. Rendkívül találékonyak.