Kenya - Látnivalók

Nairobi – A 327-es mérföldkő

 

A főváros történelme igen rövid, hiszen 1899-ben alapították az ugandai vasútvonalat építő indiai-angol munkáscsapatok az első táborhelyet Nairobi mai helyén. A kelet-afrikai vasútvonal építése előtt Nairobi vidéke hideg, mocsaras terület volt, erre utal a főváros mai neve is, amely a maszáj Nai’beri (a hideg víz helye) szóösszetételből származik.

 

Az angol gyarmati idők alatt a város rohamos fejlődésnek indult, ahol nemcsak az európai gyarmatosítók telepedtek meg, de az indiai építőmunkások leszármazottai is itt élnek a mai napig.

 

A mára kétmilliós lakossal rendelkező Nairobi  közel 700 négyzetkilométeren helyezkedik el, a tulajdonképpeni belváros viszont nagyon kicsi, mindössze 5 négyzetkilométer. Itt helyezkednek el a legfontosabb állami és kereskedelmi intézmények, és a közbiztonság is viszonylag jónak mondható.

 

Itt található a Kenyatta mauzóleum, a parlament, az elnöki hivatal és számos követség épülete.

 

A belvárosban szinte minden beszerezhető, ami Európában is kapható, itt számos bevásárlóközpont és szupermarket található.

 

Nairobi szálláskínálata is sokrétű: az olcsó diákszállásoktól kezdve a legnagyobb szállodaláncok ötcsillagos hoteleig, minden megtalálható. Lásd még: Szállodák, szálláshelyek
 

Kisumu – a Viktória tó partján épült gyöngyszem

 

Kisumu a Nyugat-Kenya központja, egyben az ország harmadik legnépesebb városa. A nyugati területek rendkívül sűrűn lakottak, ugyanakkor a turisták kevésbé árasztják el, mint a keleti óceánpartot.

 

A térség két kiemelkedő látványossága a Masai Mara Rezervátum és a Viktória tó. Az óriási víztükör (közel 70 ezer négyzetkilométer) Afrika második legnagyobb tavának számít és egyben a Nílus forrása. A tónak csupán 5%-a tartozik Kenyához nagyobb része Tanzániában és Ugandában található.

 

A forró afrikai kontinensen a tavak rendkívül fontos szerepet töltenek be az élővilág és ezzel együtt az emberek fenntartásában. A Viktória tóhoz tartozó emberi közösség létszáma eléri a 3 millió főt. A tó legnevezetesebb látnivalója a kócsagok tömege, amelyek hatalmas kolóniákban élnek a tavon. Kisumu is a tó partján terül el, így kiváló kiindulópontot jelenthet a szafari-túrázóknak

 

A városba érkezők mindenképpen vásároljanak szappankő-szobrokat, hiszen itt találhatóak a legszebbek az országban és ne hagyják ki Kenya legnagyobb szabadtéri piacát sem, ami minden nap nyitva van.

 

A Masai Mara nemzeti park, tulajdonképpen a tanzán Serengeti park kenyai folytatása. Elsősorban a július-október közötti időszakban érdemes idelátogatni, amikor az esőzések miatti kizöldülő táj gnúcsordák sokaságát vonzza a területre. Ilyenkor közel egymillió gnút és körülbelül 50 ezer zebracsapatot nézhetnek meg egy helyen az érdeklődők. A Masai Mara nemcsak vadvilágáról híres, hanem arról is, hogy itt él a legtöbb maszáj. Ezek a magas, fekete bőrű, vakítóan fehérszemű és fogú néptörzs még ma is tartja egykori hagyományait és a turisták meglátogathatják a maszáj falvakat. A sárkunyhók között színes ajándéktárgyakat vásárolhatunk, elbeszélgethetünk a főként szafarivezető maszáj harcosokkal, akik egy dárdával is képesek az oroszlánokat távol tartani. Ne hagyjuk ki a maszájok törzsi táncát, aminek lényege, hogy ki tud helyből két lábbal magasabbat ugrani (az ugrás mértéke ugyanis a maszájoknál egyfajta férfiassági fokmérő).

 

Mombasa – a keleti óceánpart legjelentősebb városa

 

Kelet-Kenya központja jóval hosszabb történelmi múltra tekint vissza, mint Nairobi. Mombasában már az időszámításunk szerinti 2-ik században éltek őslakosok, de a város fejlődését az arab és persza kereskedők alapozták meg a 6-ik században. Az egykor 15 négyzetkilométeres szigeten elterülő város központját ma is iszlám vallásúak lakják, itt az építészeti remekműveken is erősen érezhető az arab hatás.

 

Bár ma jóval nagyobb Mombassa összterülete, a valódi városközpontnak továbbra is a szigeten elterülő részt tartják, ez több nagy híd köti össze a fiatalabb városrészekkel, amelyek a szárazföldön terülnek el, illetve a kikötő körül lévő iparnegyedekkel és nyomornegyedekkel.

 

Mombassa nemcsak Kenya turisztikai központja, amely rengeteg charterjáratot fogad Európából, hanem Kelet-Afrika legjelentősebb kikötője is egyben. Ha Mombassában járunk, akkor ne hagyjuk ki az elefántcsontagyart formázó diadalívet a főutcán, amelyet II. Erzsébet királynő koronázásának emlékére emeltek.

 

Kötelező látnivaló a Jézus-erőd, amely a városért vívott portugál-angol gyarmati csatákat idézi, és érdemes kilátogatni a piacra is, amelynek fűszerkínálata még afrikai viszonylatban is páratlan. Az óvárosi sétánk alatt betérhetünk egy iszlám mecsetbe, vagy egy szvasztikával feldíszített hindu szentélybe csakúgy, mint egy keresztény templomba.

 

Mombasa azonban kétségtelenül nem építészeti és történelmi emlékeivel hódít az utazók között, hanem hófehér partjairól és a partok közelében fekvő érintetlen korallzátonyairól híres. A legtöbb turista a téli időszakban érkezik ide, hogy pár hetet eltöltsön ezen a különleges nyaralóhelyen.

 

A nyaraló övezetekben luxusszálloda-komplexumokat találunk, amelyek a legszebb és leghíresebb partok mentén épültek közvetlenül. A Mombasától délre fekvő partok közül Diani Beachen nyüzsgő turistaközpontokat találhatunk, ahol mindig pezseg az élet, Tiwi Beachen inkább a nyugalomra vágyók pihenhetnek. Mindkét part közelében van korallzátony, amelyek egyben vízi nemzeti parkok is.

 

A Mombasától északra fekvő területek pár évtizeddel idősebbek a déli partoknál, ezeket már a 70-es években felfedezték az európai turisták.  Nyali Beach és Bamburi Beach környékén rengeteg luxusszállót találunk, ahol teljes kényelemben tölthetjük el a pihenésre szánt napokat.

 

Ha valaki a szafarikon kívül is szeretne kirándulásokat tenni, annak érdemes az északi szállások közül választani, ugyanis ide jóval közelebb van a Mamba Village krokodilfarm és innen gyakran indulnak túrák Gede romvárosába is.

 

Nemzeti parkok, rezervátumok

 

 

Tsavo (Kelet és Nyugat) Nemzeti Park

Területe: 20812 km2
Az elsőként megnyitott kenyai rezervátum, 2000 km-es túraútvonalával és úthálózatával az ország legjelentősebb és leglátogatottabb vadrezervátuma. A természet rajongóinak valódi földi paradicsom. Nemzetközileg is ismert az óriási elefántjairól. Itt élnek a híres „vörös” elefántok, melyeknek színe feltételezhetően a nemzeti park homokjától származik. Az elefántok mellett sok egyéb más állat is megtalálható itt, pl. 50 különböző fajú emlősállat és majdnem 400 madárfaj. A parkkal határos a Hilton szállodalánc vadasparkja.
A Nemzeti park 2 részre osztható, a kelet Tsavo, mely a két rész közül a nagyobbik, és a nyugat Tsavo. A szervezett kirándulásokat elsősorban a keleti területre vezetik.



Kilimanjaro – Kimama vadrezervátum

A vadrezervátum az ASC tulajdona, akik ügyelnek arra, hogy a felfedezni vágyó turisták ezrei ne zavarják meg a környezetet.
Mombasa-tól 280 km-nyire, az örök hósapkát viselő hegycsúcs lábánál, az Amboseli Nemzeti Park keleti határánál található a vadrezervátum. A Kimana-patak közeli forrásból fakadó hűs vize egész évben csordogál, így még a legszárazabb időszakban is idevonzza a környékbeli, szomjazó állatokat. Egy vadlesen 2-3 autónál több nem lehet, így a vendégek felhőtlenül élvezhetik a vadakat és az állatok életére sincsenek zavaró hatással.



Masai Mara Vadrezervátum

Területe: 1571 km2
A Masai Mara Nemzeti Park Kenya legnépszerűbb parkja. A parkban remekül megismerhetjük Afrika élővilágát, és innen kísérhetjük figyelemmel a nagy antilopvándorlást is.
A jobbára Tanzániában található Serengeti Nemzeti Park északi nyúlványa, a Mara és Talek folyók által közrefogott terület rendelkezik talán a legváltozatosabb, legtarkább állatpopulációval. A rezervátumban több, mint egy millió gnú, félmillió gazella, majd negyedmillió zebra és több tízezer impala él, igaz, hogy az itt élő oroszlánok, leopárdok, gepárdok hada egyfolytában csökkenteni akarja ezt a népességet. Nem csupán az állatvilág, hanem a változatos növényzet is feledhetetlenné varázsolja az itt tett látogatást.



Amboseli Nemzeti Park

Területe: 392 km2
Kenya egyik leglátogatottabb és vadakban leggazdagabb nemzeti parkja, Kilimanjaro-tól északra.
Közvetlenül a Kilimanjaro lábánál található park teljesen sík, füves terület. Igen gazdag patás állatokban és rengeteg elefánt is él itt. Természetesen oroszlánnal és egyéb macskafélékkel, valamint sakállal, hiénával, marabuval, keselyűvel is találkozhatunk.

Nakuru-tó

Területe: 200 km2
A Nakuru-tó partján elterülő nemzeti park főleg a madárparadicsomáról vált híressé. Kb. 370 fajta madár él itt és másfél-2 millió flamingó. A kis és nagy flamingók hatalmas populációi a kétmilliós számot is elérhetik. Tollazatuk színe az egész tájat csodálatos rózsaszínűvé varázsolja. A tó melletti parkban szinte minden állatfaj megtalálható, köztük a keskenyszájú orrszarvú is, amely Kenyában itt található a legnagyobb számban.

Mount Kenya Nemzeti Park

Területe: 715 km2
A legmagasabb kenyai hegy, a Batian hegy (5199 m) körüli területeken fekszik, amelyek csúcsait az örök hó fedi. Köd- és esőerdőiben, bambusz-dzsungelében hegyi elefántok, oroszlánok, zebrák, különösen szép madarak és a ritka Bongo-antillopok élnek. Tiszta időben csodás kilátás nyílik 3 csúcsra: Batian, Nelion és Lenana csúcsra.


Samburu Vadrezervátum

Területe: 235 km2
Ezen a vidéken folyik keresztül az Usara Nyiro folyó. A nagy elefántcsordák mellett olyan ritka állatfajokat ismerhetnek meg, mint a Grevy-zebra, valamint sok nemzeti parkhoz hasonlóan itt is a madárfajok kavalkádja fogadja az odalátogatót.



Meru Nemzeti Park

Területe: 870 km2
Itt élt Joy Adam könyvének sztár oroszlánja, Elsa. Itt található méh a szélesszájú orrszarvú is, a Grevy zebra és a zsiráfok ritka példányai, melyek igen ritka állatok.



Nairobi Nemzeti Park

Területe: 117 km2
Az 5 nagy vadból 4 megtalálható a parkban, így van oroszlán, leopárd, bivaly és orrszarvú. Itt nyüzsögnek a legkülönfélébb leopárdok, krokodilok, vízilovak. A parktól néhány km-re fekszik a főváros, Nairobi.


Útikönyv

Összegyűjtöttük neked az idei egzotikus szezon slágereinek számító célpontok legszebb látnivalóit, a top tízes strandokat, a legkényelmesebb szállodákat és egyéb hasznos információkat. Az adott ország történelmét, kultúráját és idegenforgalmi információit tartalmazó oldalakat egy online könyvbe rendezheted, amit kinyomtatva akár el is vihetsz magaddal az utazásra. Rovatunk folyamatosan bővül, jelenleg Egyiptom, Tunézia, Kenya, a Maldív-szigetek, Mexikó, Thaiföld és Dominika érhető el a szolgáltatásból.
tovább

Kiemelt témák

Hasonló hírek

Koronavírus Magyarország

Koronavírus

 Már van magyarországi fertőzött. A koronavírus egy új vírus, mely foglalkoztatja a világot 2020 év elején. Senkit ne tévesszenek meg az álhírek, kizárólag hivatalos forrásokból tájékozódjon. Cikkünkben megmutatjuk mely oldalakat érdemes rendszeresen felkeresni, hogy naprakészek legyünk.

Hihető információk a koronavírusról

Tanácsok a télen autóval utazóknak

Téligumi

Ha tél, akkor indul a síszezon, és persze a hegyvidéki bungalók, szállodák forgalma is megsokszorozódik. Nagyon sokan vágnak neki a hideg időben is, hogy kiélvezhessék a téli pihenést és aktív kikapcsolódást. Ám mielőtt nekivágnánk egy ilyen kalandnak, mindenképp készüljünk fel alaposan. Ne csak a szállást foglaljuk le, hanem az autónkat is készítsük fel az utazásra.

Télen autóval

Szexturizmus

Szexturizmus

A turizmust és szexet összekapcsoló képzeteinkben általában egy olyan férfi bukkan föl, aki azzal a céllal utazik a fejlődő országok valamelyikébe, hogy ott prostituáltakkal szexuális kapcsolatot létesítsen.

Szexturizmus

Mediterrán utazás veszélyei

Mediterrán utazás veszélyei

Ha amellett döntöttél, hogy idén nyáron a Földközi-tenger habjaiban merülsz el, akkor jól választottál. A viszonylag közelinek számító mediterrán országok sok kalandot, tartalmas vakációt ígérnek. Mediterrán rovatunk célja, hogy hasznos utazási és egészségügyi tippeket nyújtson a körültekintő utazóknak.

Mediterrán utazás veszélyei

Utazás kedvencekkel

Utazás kedvencekkel

A legtöbb lelkes állattartó még a nyaralást is a kedvencével tervezi. Ilyenkor számos, az állat szempontjából fontos körülményt kell figyelembe venni, mint például a megfelelő szállítási körülmények biztosítása, vagy az állatbarát szállás felkutatása.

Utazás kedvencekkel

Utazás gyerekekkel

Utazás gyerekekkel

Egy utazás megszervezése mindig nagy körültekintést igényel. A kisgyerekkel utazó családoknak ráadásul kiemelt figyelmet kell arra szánni, hogy feltérképezzék a legbiztonságosabb, gyerekbarát üdülőhelyeket.

Utazás gyerekekkel

Országajánló

Kenya

Kenyáról minden embernek más jut az eszébe, a régészek az emberiség bölcsőjének nevezik, a vadászok, és a turisták hihetetlenül gazdag állatvilága és az óceán miatt imádják. Az állatvilág sehol máshol a kontinensen nem ilyen változatos, mint itt.
 
Kenya azon kevés ország közé tartozik, ahol az 5 nagyemlős, az oroszlán, a bölény, az elefánt, a leopárd és az orrszarvú egyaránt megtalálható. A vadak mellett azonban egyéb látnivalót is kínál az ország, remek strandok, korallzátonyok, lélegzetelállító hegyek és ősi szuahéli városok... Kenya