Argentína 1816 óta független ország, előtte spanyol gyarmat volt, de a nyomok alapján az ország területén már i.e. 11000-ben is volt élet

A gyarmatosítás előtt

Az emberi jelenlét legkorábbi nyoma Argentínában i. e. 11 000-ből származik, Patagóniában található, Santa Cruz városban a Piadra Múzeumban. Időszámításunk kezdete körül számos kukoricatermesztésen alapuló civilizáció fejlődött ki az Andok vidékén (Santa María, Huarpes, Diaquitas, Sanavinores és mások). 1480-ban az Inka Birodalom Pachacutec inka vezetésével megtámadta és meghódította a mai Argentína északnyugati részét. A birodalomba Collasuyu néven tagolták be ezt a régiót. Északkeleten a guaraní kultúra fejlődött ki, amely yucca és édesburgonya termesztésén alapult. A központi és déli részeken (a pampákon és Patagóniában) nomád kultúrák domináltak, amelyeket a 17. században a mapuchók egyesítettek.

Spanyol gyarmat

Az európai felfedezők 1516-ban érkeztek meg. Spanyolország állandó gyarmatot 1580-ban létesített a mai Buenos Aires helyén. Ez akkor a Peru Alkirályság része lett. A Ríó de la Plata Alkirályságot 1776-ban szervezték meg. Ezen időszak kezdetén nagyszámú spanyol vándorolt be, és az utódaik, akiket kreoloknak (criollos) neveznek, manapság Buenos Airesben és más városokban laknak, illetve a pampákon élnek mint gauchók. Az afrikai rabszolgák utódai is jelentős számban vannak jelen a mai népességben. Bennszülött népek maradványai is sokfelé élnek Argentínában. 1806-ban és 1807-ben a Brit Birodalom kétszer megtámadta Buenos Airest, de a kreol lakosság visszaverte e kísérleteket. 1810. május 25-én, amikor Buenos Aires polgárai értesültek arról, hogy Napóleon megfosztotta trónjától VII. Ferdinánd spanyol királyt, a helyzet nyomására létrehozták az Első Kormányzó Juntát (májusi forradalom). A Spanyolországtól való formális függetlenséget 1816. július 9-én kiáltották ki Tucumánban.

Független Argentína

1818-ban José de San Martín átkelt az Andokon, és felszabadította Chilét és Perut a spanyol uralom alól. Centralisták és föderalisták (spanyolul Unitarios és Federales) konfliktusa a nemzeti egység körül oda vezetett, hogy az alkotmányt felfüggesztették 1853-ban.

Külföldi beruházások és bevándorlás a modern mezőgazdasági eljárások bevezetését hozta magával. Az 1880-as években a "sivatag meghódítása" a maradék indián törzsek életfeltételeit is megszüntette a déli pampákon és Patagóniában.

1880 és 1916 között az argentin gazdaság virágzott, a világ tíz leggazdagabb országa közé tartozott Argentína, köszönhetően az exportorientált mezőgazdaságon alapuló gazdaságának. A lakosság hétszeresére nőtt. A nem demokratikus gondolkodású konzervatívok dominálták az argentin politikát 1916-ig, amikor a radikálisok győztek és megalakították az első szabadon választott kormányt. 1930-ban a katonák vették át a hatalmat Hipólito Yrigoyen vezetésével és egy újabb évtizednyi konzervatív uralom következett. Politikai változást hozott Juan Perón elnöksége 1946-ban, aki bevonta a hatalomba a munkásosztályt és nagymértékben megnövekedett a szakszervezeti tagságra támaszkodott. A gazdaságpolitika protekcionista irányba fordult és fejlesztették az ipart. Az önmagát Felszabadító Forradalomnak nevező mozgalom távolította el őt.

Az 1950-es évektől az 1970-es évekig puha katonai és gyenge polgári adminisztrációk váltották egymást. Ezekben az években a gazdaság gyorsan nőtt és a szegénység visszaszorult (a lakosság kevesebb mint 7%-a volt szegény 1975-ben). Ugyanakkor a politikai feszültség nőtt, sokan haza kívánták hozni Perónt spanyolországi száműzetéséből. 1973-ban Perón ismét elnök lett, de egy éven belül meghalt. Harmadik felesége, Isabel Perón, aki alelnök volt mellette, követte őt az elnöki székben. Isabel Perónt azonban egy katonai puccs 1976. március 24-én elmozdította hivatalából.

A legutóbbi katonai diktatúra

A fegyveres erők juntája vette át a hatalmat és az általa Nemzeti Újjászervezési Folyamatnak nevezett politikát folytatta 1983-ig. A katonai kormány elnyomta az ellenzéket és a baloldali csoportokat illegális eszközöket használva ("piszkos háború"), a disszidensek ezrei "tűntek el", közben az argentin titkosszolgálat együttműködött a chileivel, a CIA-val és más dél-amerikai titkosszolgálatokkal. A piszkos háború katonai vezetői közül sokakat az Egyesült Államok által finanszírozott School of the Americas-ban képeztek ki, köztük Leopoldo Galtieri és Roberto Viola argentin diktátorokat. A katonai diktatúra (1976-1983) az ország külföldi eladósodásával járt. Az ország gazdasága egyre inkább a hitelezők és az IMF (International Monetary Fund) ellenőrzése alá került, akiknek a fő törekvése a hitelek visszafizetésének biztosítása volt. Ez és más gazdasági problémák, a korrupció elterjedése, a közvélemény felháborodása az emberi jogok semmibevétele miatt és végül a britektől a falklandi háborúban 1982-ben elszenvedett katonai vereség diszkreditálta a katonai rezsimet.

Gazdasági válságok sora

1983-ban állították helyre a demokráciát. Raúl Alfonsín radikális kormánya lépéseket tett az "eltűntek" felkutatására, visszaállította a fegyveres erők civil kontrollját, konszolidálta a demokratikus intézményeket. A három egymást követő katonai junta vezetőit bíróság elé állították és életfogytiglani börtönre ítélték. Mivel képtelen volt megoldani a gazdasági problémákat és a közvélemény is elfordult tőle, Alfonsín kénytelen volt lemondani hat hónappal azelőtt, hogy lejárt volna hivatali ideje.

1990-ben hiperinfláció kezdődött. Carlos Menem elnök bevezette a peso és dollár fix átváltási rátáját 1991-ben a hiperinfláció megállítására, messzemenően piacbarát politikát folytatott, lebontotta a protekcionista gátakat, visszavonta és az üzletet akadályozó előírásokat, privatizációba kezdett. Ezek a reformok jelentősen növelték a beruházásokat és stabil árakhoz vezettek az 1990-es évek hátralévő részében. A peso mesterségesen magas ára a dollárhoz képest oda vezetett, hogy a piacot elözönlötte a dollár. Ennek eredményeként a külföldi adósság ismét rendkívül megnőtt, az állami vállalatokat és a közszolgálatokat privatizálták. A piac teljes megnyitása azon ipari termékek előtt, amiket helyben is termeltek, a helyi ipar teljes összeomlásához vezetett. A lakosság egy része megtakarításait dollárban tartotta, tengeren túl utazgatott, és importált luxustermékeket fogyasztott, a többiek számára pedig egyre nőtt a szegénység és munkanélküliség. Az IMF és a világ közgazdászai mások elé példaként állították az argentin piac liberalizációját. Végül az 1990-es évek végén a peso túlértékeltsége és a költségvetés nagy hiánya a gazdasági válságba való fokozatos belecsúszásra vezetett. 1998-ban súlyos gazdasági visszaesés kezdődött. A gazdasági válság közvetlen eredményeként világossá vált, hogy a gazdasági stabilitás érzete, ami a 90-es évekre volt jellemző, hamis. Amikor megbízatása 1999-ben lejárt, a halmozódó gazdasági problémák és az elterjedt korrupció miatt Menem népszerűtlen volt.

A Menem és de la Rúa kormány nem törődött a hazai termékek vesenyképességével, a nagyarányú import tönkretette a hazai ipart és munkanélküliséget, krónikus költségvetési és kereskedelmi deficitet okozott, fertőző gazdasági válságokra vezetett. A munkanélküliség elérte a gazdaságilag aktív lakosság 25%-át, és 15% csak részmunkaidőben dolgozott. Az 1998-as ázsiai pénzügyi válság Argentínában arra vezetett, hogy recessziótól való féltében a tőke menekülni kezdett, ez 2001 novemberében újabb pénzügyi krízisben kulminált. A kormányzó koalíció intézkedések sorát hozta, beleértve a bankbetétek befagyasztását. Ez megállította a tőke menekülését az országból és a hitelválság további mélyülését. Tömegessé vált az elégedetlenség. 2001. december 20-án Argentína évtizedek óta a legsúlyosabb intézményi és gazdasági válságába esett. Ennek eredményeként heves utcai zavargások törtek ki, a tömeg megütközött a rendőrséggel, jópáran meghaltak. A káosz elmélyülése és a véres zavargások nyomán végül lemondott de la Rúa elnök. A gazdasági válság körülményei között megingott a nép bizalma politikusaiban. Az utcai tiltakozás során a jelszó ez volt: Takarodjatok. Ebbe beleértettek minden politikust, különösen azokat, akik érintettek voltak a korrupcióról szóló gyakori hírekben. Szemérmetlenül visszaéltek a közjavakkal és a közpénzzel, anélkül, hogy a korrupt rendszerben bíróság elé kellett volna állniuk.

Két hét alatt több elnök követte egymást gyors egymásutánban, végül 2002. január 2-án a törvényhozás Eduardo Duhaltét nevezte ki Argentína ideiglenes elnökének. A peso 11 éve a dollárhoz fixen kötött árfolyamát feloldották, ami a peso nagyarányú leértékelésére és újabb inflációs csúcsra vezetett.

Kilábalás a válságból

Piaci alapú, mozgó átváltási árfolyamok mellett az ország újraiparosításba kezdett, importkorlátozással, exportszubvenciókkal, összehangolt kereskedelmi és pénzügyi lépésekkel. 2002 végén a gazdaság kezdett talpraállni, főleg a napraforgó és más gabonamagvak kedvező piacának köszönhetően. 2003-ban Néstor Kirchner lett a megválasztott elnök. Kirchner elnöksége alatt Argentína adósságcserét hajtott végre, amelynek eredményeként 66%-kal csökkent a törlesztőrészlete, újratárgyalta szerződéseit a Nemzetközi Valutaalappal és másokkal, valamint ismét államosított néhány korábban privatizált céget. Pillanatnyilag Argentína a gyors gazdasági növekedés és politikai stabilitás időszakát éli. 2007-ben Néstor Kirchner nem indult újraválasztásáért. Feleségét, Buenos Aires szenátorát, Cristina Fernández de Kirchnert választották elnökké, aki Argentína első elnöknője. A szavazatok 45%-ával nyert, ami a legmagasabb arány azóta, hogy az országban 1983-ban helyreállították a demokráciát. Ugyancsak 2007-ben a balközép Fabiana Rios-t megválasztották Tűzföld kormányzójává, ő az első női kormányzó Argentína történetében.