Peruban már több ezer évvel ezelőtt volt élet, a felfedezések korában Francisco Pizzaro, spanyol hajó foglalta el, és alapította a fővárost, Limát 1535-ben

Chavín törzs

Peru első őslakosai nomád vadász-gyűjtögető törzsek voltak, melyek Peru tengerparti részeinek barlangjaiban éltek. A legrégebbi település, a Pikimachay barlang, a Krisztus előtti 12.000-bol származik. 4000 körül ezek a törzsek már gyapotot, babot és chillit termesztettek; később az olyan fejlettebb törzsek, mint a Chavín, hozták be a szövést, a mezőgazdaságot és a vallást az országba. 300 körül Krisztus előtt a Chavín törzs megmagyarázhatatlan módon eltűnt, de évszázadokon keresztül más olyan kultúrák váltak helyi jelentőségűvé, mint a Salinar, a Nazca, a Paracas Necropolis és a Wari (Huari). A 15. század elejére az Inka birodalom az ország nagy részét meghódította, és kiterjesztette hatalmát Kolumbiába és Chilébe is.

Peru felfedezése

1526-28 között a spanyol hódító, Francisco Pizarro, felfedezte Peru tengerparti térségeit, és elkábította az Inka birodalom gazdagsága. Spanyolországba visszatérvén pénzt szerzett és katonákat toborzott egy másik expedícióhoz. Visszatérvén bevonult a Cajamarca városba, Észak-Perúba, mielőtt elfogta, megsarcolta és kivégezte az inka uralkodót, Atahualpat, 1533-ban. Pizarro ezután létrehozta 1535-ben Lima fővárost, de nyolc évvel később meggyilkolták. Az utolsó inka vezér felkelése, Manco Inca, szégyenletes véget ért a lefejezésével 1572-ben.

Lima

A következő 200 év békésnek bizonyult, ahol Lima vált az Andokban elterülő legjelentősebb politikai, társadalmi és kereskedelmi központtá. Azonban a gyarmatosítók által kizsákmányolt indiánok elkeseredése 1780-ban felkeléssel ért véget az önálló inka uralkodó II. Tupac Amaru vezetésével. A felkelés rövid életű volt és a vezetők többségét elfogták és kivégezték. Peru továbbra is lojális maradt Spanyolországhoz 1824-ig, amikor az országot két kívülálló felszabadította: a venezuelai Simón Bolivár és az argentin José de San Martin. 1866-ban Peru rövid háborút vívott Spanyolországgal, de vereséget szenvedett Chilével a Csendes-óceáni Háborúban (1879-83), amely az északi Atacama Sivatagban a termékeny salétrom mezők elvesztését jelentette. Peru háborúba keveredett Equadórral az 1941-ben kitört határvitában. Az 1942-es Rio de Janeiro szerződés átengedte Perunak a Rio Maranon északi területét, de a döntést erőteljesen támadta Equádor.
A Kuba által inspirált Nemzeti Felszabadítási Hadsereg gerilla felkelése 1965-ben sikertelennek bizonyult, de a maoista Fénylő Ösvény (Sendero Luminoso) gerillák által előidézett országos felkeléssorozat politikai instabilitást eredményezett az 1980-as években. Egy másik gerilla csoport - a Tupac Amaru Forradalmi Mozgalom (MRTA) - is előtérbe került ezen időszak alatt. Azonban Alberto Fujimori 1990-as elnöki győzelmet aratott (hibásan El Chino névként ismert a japán szülei miatt) a perui író Mario Vargas Llosa ellenében. Az 1992-ben az MRTA és Sendero Luminoso vezetők sikeres elfogása azt a reményt keltik, hogy hosszú idejű lehet a béke. Sajnos jelenleg is az Equadorral régóta tartó határviták miatt külföldi megfigyelők ügyelik fel a problémás területet. A belső stabilitás fő fenyegetése a munkanélküliség és a szegénység maradt, Peru gyorsan növekvő gazdagsága ellenére. Fujimori elnök újból megválasztásra került 1995 áprilisában, jelentős mértékben felülmúlva a korábbi ENSZ fotitkárt Javier Perez de Cuellart.