Olaszország - Történelem, kultúra

 

Olaszország kialakulása

Olaszország területe már az i.e. első évezredben lakott volt, a félsziget északi részét az etruszk nép uralta, görög telepesek pedig a félsziget déli részét hódították meg. A mai főváros területe is etruszk uralom alatt állt.

Róma alapítása és államformája

Róma alapítása is ezen időszakra esik (i.e. 753). Később a mai Lazio (Latium) lakói jutottak döntő szerephez, akiknek fővárosa Róma volt, az i. e. II. századra egész Itáliát meghódították. Róma államformája i. e. 509-ig királyság, utána köztársaság volt, majd császárság lett. A császárság korában a római birodalom területe folyamatosan növekedett. A legnagyobb császár uralkodása alatt területe Angliától Szíriáig húzódott.

A római birodalom kettészakadása

330-ban a római birodalom kettészakadt Kelet-római és Nyugat-római Birodalomra. 476-ban a Nyugat-római Császárságot megdöntötték a germán törzsek. Ezután bomlott a félsziget területe különböző fejedelemségekre, hercegségekre, független városállamokra. A félsziget déli része először a Kelet-római Császárság, később az arabok, majd a normannok uralma alatt állt. Észak-Itáliában a longobárdok telepedtek meg, őket a frankok követték, később pedig a Német-római Császárság része lett a félsziget északi része.

Középkori olaszország

A középkorban már a francia királyok is versengtek a területért. Ezidőben terjesztette ki világi hatalmát a római pápa is, aki a középkor elejére Közép-Itália jelentős részét uralma alá vonta. Ekkor vált nagyhatalommá Velence is. A XVI. század végére azonban Velence hanyatlásnak indult, a félsziget középső részén két jelentősebb hatalom létezett: a Toscán Hercegség és az Egyházi Állam.

A félsziget déli részén már a XI. században a német-római császároké, később pedig az Anjou királyoké volt a hatalom. őket követték a spanyol Aragóniai-ház királyai, a Habsburgok spanyol ága, az osztrák Habsburgok, majd a Bourbonok spanyol ága.

Napóleon a XVIII. század végétől 1815-ig az egész félszigetet uralta. Napóleon bukása után az osztrákok megszerezték Lombardia és a Velencei Köztársaság területét.

Egységes olaszország megteremtése

Már ebben az időben megerősödött az egységes Olaszország megteremtését célzó mozgalom. Az egyesítést a Habsburg Monarchia és a pápaság nem támogatta. Az egyesítésért folytatott harcokban döntő szerepe volt Garibaldinak, aki vörösingeseivel felszabadították a félszigetet a franciák és az osztrákok uralma alól.

Az egységes Olaszország 1861-ben alakult meg II. Viktor Emánuel uralma alatt. Velence csak 1866-ban került az olasz államhoz. Róma elfoglalása és a pápák világi hatalmának megdöntése 1870-ben történt meg. Ekkor vonult a pápa a Vatikán területére.

1929-ben sikerült az olasz és az egyházi államnak a lateráni szerződésben egyezségre jutnia, melyben az olasz állam elismerte az Egyházi Állam függetlenségét.

Az I. világháborúba Olaszország – megszegve a korábban kötött szövetséget – az Osztrák-Magyar Monarchia és Németország ellen lépett be. Ezzel 1919-ben megkapta a korábban Ausztriához tartozó Dél-Tirolt, valamint az Isztriai-félszigetet. 1922-ben Mussolini fasiszta rendszerű államot alapított.

A fasiszta olaszország és a második világháború

Olaszország 1940-ben belépett a II. világháborúba. A szövetséges csapatok 1943-ban kezdték meg Szicília felől előrenyomulásukat. A háború befejezése után az olaszok népszavazás útján döntöttek a köztársasági államforma megalakításáról. A II. világháború utáni párizsi békeszerződés értelmében az ország elvesztette Isztriát és az Adriai-tenger keleti partján birtokolt kisebb területeket.

Az 1960-70-es években indult meg az ország fejlődése.

Kultúra

Olaszország lakóinak zöme római katolikus vallású és nemcsak papíron, hanem gyakorolják is vallásukat. A vallási ünnepeket szigorúan megtartják, melyek többsége munkaszüneti nap is egyben.

A nem munkaszüneti nappá nyilvánított vallási ünnepek közül említést érdemelnek a következők:

március 19. – Szent József napja;

június 29. – Szent Péter és Pál napja;

Pünkösd;

Szentháromság napja;

a települések védőszentjeinek ünnepe.

Ünnepek

Mivel az ország lakosságának majdnem teljes egésze katolikus vallású, ezért az ünnepek zöme is egyházi vonatkozású és a legtöbb egyházi ünnep munkaszüneti nap is egyben.

 

Január 1.

 
Újév

Január 6.

 
Vízkereszt
Húsvét
 
Húsvét hétfő

Április 25.

 

A felszabadulás ünnepe

Május 1.
 
A munka ünnepe

Június 2.

 

A köztársaság kikiáltásának évfordulója

Augusztus 15.

 
Nagyboldogasszony, olaszul: Ferragosto

November 1.

 
Mindenszentek

December 8.

 
Mária szeplőtelen fogantatása

December 25. és 26.

 
Karácsony

Kulturális események

Olaszország legtöbb vidékén fennmaradtak a középkorra visszanyúló események, amelyek ma is nagy tömegeket vonzanak. Ezek közül a legismertebbek a következők:

Január 6. Vízkereszt:

 

Karneváli felvonulások a városokban

Február

 

Karnevál a legtöbb városban

  

 

Velencei karnevál

Május 1.

 

Május 1-jei ünnepség (Assisi)

Július 3. vasárnapja

 

Redentore (Velence)

Július 2. és augusztus 16.

 

Palio (Siena)

Augusztus utolsó vasárnapja

 

Szaracén játékok (Arezzo)

Szeptember első vasárnapja

 

Regata Storica (Velence)

Szeptember 16.

 

Palio (Asti)

Október első és második hétvégéje

 

Gesztenyefesztivál (Soriano)

Emberek

Aki először jár Olaszországban, biztosan feltűnik neki a nagy hangzavar, ill. a hangoskodás. Az olaszokra jellemző a hangos beszéd és a beszédet kísérő gesztikulálás. Általánosságban azonban az olaszok vendégszerető, kedves emberek. Az északiak kicsit ugyan zárkózottabbak a délieknél, akik nagyon segítőkészek mindenben.


Útikönyv

Összegyűjtöttük neked az idei egzotikus szezon slágereinek számító célpontok legszebb látnivalóit, a top tízes strandokat, a legkényelmesebb szállodákat és egyéb hasznos információkat. Az adott ország történelmét, kultúráját és idegenforgalmi információit tartalmazó oldalakat egy online könyvbe rendezheted, amit kinyomtatva akár el is vihetsz magaddal az utazásra. Rovatunk folyamatosan bővül, jelenleg Egyiptom, Tunézia, Kenya, a Maldív-szigetek, Mexikó, Thaiföld és Dominika érhető el a szolgáltatásból.
tovább

Kiemelt témák

Hasonló hírek

Koronavírus Magyarország

Koronavírus

 Már van magyarországi fertőzött. A koronavírus egy új vírus, mely foglalkoztatja a világot 2020 év elején. Senkit ne tévesszenek meg az álhírek, kizárólag hivatalos forrásokból tájékozódjon. Cikkünkben megmutatjuk mely oldalakat érdemes rendszeresen felkeresni, hogy naprakészek legyünk.

Hihető információk a koronavírusról

Tanácsok a télen autóval utazóknak

Téligumi

Ha tél, akkor indul a síszezon, és persze a hegyvidéki bungalók, szállodák forgalma is megsokszorozódik. Nagyon sokan vágnak neki a hideg időben is, hogy kiélvezhessék a téli pihenést és aktív kikapcsolódást. Ám mielőtt nekivágnánk egy ilyen kalandnak, mindenképp készüljünk fel alaposan. Ne csak a szállást foglaljuk le, hanem az autónkat is készítsük fel az utazásra.

Télen autóval

Szexturizmus

Szexturizmus

A turizmust és szexet összekapcsoló képzeteinkben általában egy olyan férfi bukkan föl, aki azzal a céllal utazik a fejlődő országok valamelyikébe, hogy ott prostituáltakkal szexuális kapcsolatot létesítsen.

Szexturizmus

Mediterrán utazás veszélyei

Mediterrán utazás veszélyei

Ha amellett döntöttél, hogy idén nyáron a Földközi-tenger habjaiban merülsz el, akkor jól választottál. A viszonylag közelinek számító mediterrán országok sok kalandot, tartalmas vakációt ígérnek. Mediterrán rovatunk célja, hogy hasznos utazási és egészségügyi tippeket nyújtson a körültekintő utazóknak.

Mediterrán utazás veszélyei

Utazás kedvencekkel

Utazás kedvencekkel

A legtöbb lelkes állattartó még a nyaralást is a kedvencével tervezi. Ilyenkor számos, az állat szempontjából fontos körülményt kell figyelembe venni, mint például a megfelelő szállítási körülmények biztosítása, vagy az állatbarát szállás felkutatása.

Utazás kedvencekkel

Utazás gyerekekkel

Utazás gyerekekkel

Egy utazás megszervezése mindig nagy körültekintést igényel. A kisgyerekkel utazó családoknak ráadásul kiemelt figyelmet kell arra szánni, hogy feltérképezzék a legbiztonságosabb, gyerekbarát üdülőhelyeket.

Utazás gyerekekkel

Országajánló

Portugália

Ön valószínűleg már sok országban járt mint turista, számtalan gyönyörű tájat, különleges műemléket látott, s érdekes, új kulturális szokásokkal találkozott. De ismeri-e Portugáliát? Ha nem, meg fog lepődni, hogy ez a kis ország milyen változatos élményeket képes Önnek kínálni. Ebből nyújtunk most ízelítőt.

Portugália, Európa déli részén, a kontinens legnyugatibb csücskében terül el, szemben az Atlanti-óceánnal. Ragyogó napfény és barátságos emberek fogadják az idelátogatót.
 
Különböző eredetű népek: főniciaiak,... Portugália