Szerbia és Montenegró - Kultúra

A változatos balkán

A sok nemzetiség és a változatos történelmi események következtében Szerbia-Montenegró igen színes kultúrával rendelkezett. Míg az 1920-ig Magyarországhoz tartozó Vajdaság területén Magyarország kultúrája komoly hatást gyakorolt, az ország többi vidékén a középkorban Bizánc, majd a törökök kulturális befolyása volt meghatározó, illetve az ország középső vidékein bolgár, Montenegróban pedig albán és olasz hatásról kell beszélni.

Vajdaságtól délre bizánci stílusban épült ortodox kolostorokat és épületet láthatunk. Több török emlék is van az országban, de a legkiemelkedőbb Novi Pazar történelmi magja. A XX. század építészete – hasonlóan más szocialista országhoz – sokszor nyomot hagyott a történelmi emlékek között.

Az ország vallás tekintetében is nagy változatosságot mutatott. Mialatt északon, a Vajdaságban a többségi ortodoxok mellett szép számmal élnek a nyugati kereszténységhez tartozó római katolikusok, reformátusok és evangélikusok, az ország délebbi vidékein az ortodox egyház dominált, de a középső területeken szép számmal éltek muszlimok is.

Vajdaság kúltúrája

Világhírű hegedűművész a kavillói (Rákóczifalu) származású Lajkó Félix. Észak-bácskai (magyarkanizsai) származású a világhírű Nagy József táncos-koreográfus, Jelszínház nevű formációja orléansi székhellyel működik, alkotóműhelyét pedig Magyarkanizsán hozta létre. Vajdaságban született Danilo Kiš jugoszláv író is.

Különböző nemzetek heti- és napilapjait szerkesztik Vajdaságban. A magyarok legnépszerűbb újságai a Magyar Szó, a Hét Nap és a Családi Kör. További újságok a szerb Dnevnik (Napi újság), a horvát Hrvatska rije? (Horvát szó), a szlovák Hlas ?udu (Az emberek hangja), a román Libertatea (Szabadság), a ruszin Руске слово (Ruszin szó) és a bunyevác Bunjeva?ke novine (Bunyevác újság).

Montenegró művészete

Montenegró egy kis ország a Balkánon, a természeti és a társadalmi kontrasztok mindig vonzották az ide látogató turistákat. Az országot különböző irányból érkező hatások érték, sok fajta hódító nép érkezett, felépítették a kúltúrájukat és tovább álltak, itthagyták az utókornak öröküket. Montenegróban különleges egységet képez a civilizációk találkozása a legrégebbi idők óta. A két világ találkozásának határa Kelet és Nyugat, az országban megtalálható mindkét világ kúltúrájának nyomai, Velence, az iszlám, valamint Ausztria hatása. A legnagyobb hatás mégis a szlovén kúltúrának köszönhető, a Vojisavljevic, Nemajic, Balsic, Crnojevic és a Petrovic dinasztiáknak.


A monostorok a kúltúra és a művészetek központjává váltak. A XV. században Amerika felfedezésének idejében Montenegróban a könyv nyomtatás is megjelent. Egyházi könyveket nyomtattak, többnyire reneszánsz dekorációval. A montenegrói tengerparton a XVIII. századig a gótika és a reneszánsz művészet uralkodott, de a barokk is megjelent az építészetben. Az egyik kitűnő képviselője ennek a művészeti ágnak Tripun Koklji (1661 – 1713). A népi művészet Montenegróban a nemzeti tudat születésével jött létre a XIX. században a romantika korában. Ebben az időben nagyon sok fiatal indult világot látni, hogy mesterséget tanuljon. Külföldön tanult Petar Lubarda és Dado Djuric, Danilo Kis. Mivel nagyon sok vért vesztett a szabadságáért Montenegró, ezért a népre nagyon nagy - szinte mágikus - hatással van a poétika. A múltban és a jelenben is minden montenegróinak sokat jelent Petar II. Pterovic Njegos (1813 – 1851) költő és egyházi vezető műve, melyben a szabadság és haza szeretet jelenik meg.

 


Útikönyv

Összegyűjtöttük neked az idei egzotikus szezon slágereinek számító célpontok legszebb látnivalóit, a top tízes strandokat, a legkényelmesebb szállodákat és egyéb hasznos információkat. Az adott ország történelmét, kultúráját és idegenforgalmi információit tartalmazó oldalakat egy online könyvbe rendezheted, amit kinyomtatva akár el is vihetsz magaddal az utazásra. Rovatunk folyamatosan bővül, jelenleg Egyiptom, Tunézia, Kenya, a Maldív-szigetek, Mexikó, Thaiföld és Dominika érhető el a szolgáltatásból.
tovább

Kiemelt témák

Hasonló hírek

Különlegességek nyomában: A legjobb egyedi kaszinók

Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE ...

Tovább

Tanácsok a télen autóval utazóknak

Téligumi

Ha tél, akkor indul a síszezon, és persze a hegyvidéki bungalók, szállodák forgalma is megsokszorozódik. Nagyon sokan vágnak neki a hideg időben is, hogy kiélvezhessék a téli pihenést és aktív kikapcsolódást. Ám mielőtt nekivágnánk egy ilyen kalandnak, mindenképp készüljünk fel alaposan. Ne csak a szállást foglaljuk le, hanem az autónkat is készítsük fel az utazásra.

Télen autóval

Szexturizmus

Szexturizmus

A turizmust és szexet összekapcsoló képzeteinkben általában egy olyan férfi bukkan föl, aki azzal a céllal utazik a fejlődő országok valamelyikébe, hogy ott prostituáltakkal szexuális kapcsolatot létesítsen.

Szexturizmus

Mediterrán utazás veszélyei

Mediterrán utazás veszélyei

Ha amellett döntöttél, hogy idén nyáron a Földközi-tenger habjaiban merülsz el, akkor jól választottál. A viszonylag közelinek számító mediterrán országok sok kalandot, tartalmas vakációt ígérnek. Mediterrán rovatunk célja, hogy hasznos utazási és egészségügyi tippeket nyújtson a körültekintő utazóknak.

Mediterrán utazás veszélyei

Utazás kedvencekkel

Utazás kedvencekkel

A legtöbb lelkes állattartó még a nyaralást is a kedvencével tervezi. Ilyenkor számos, az állat szempontjából fontos körülményt kell figyelembe venni, mint például a megfelelő szállítási körülmények biztosítása, vagy az állatbarát szállás felkutatása.

Utazás kedvencekkel

Utazás gyerekekkel

Utazás gyerekekkel

Egy utazás megszervezése mindig nagy körültekintést igényel. A kisgyerekkel utazó családoknak ráadásul kiemelt figyelmet kell arra szánni, hogy feltérképezzék a legbiztonságosabb, gyerekbarát üdülőhelyeket.

Utazás gyerekekkel

Országajánló

Szerbia és Montenegró

Szerbia és Montenegró (szerbül, cirill írással: Србија и Црна Гора, latin írással Srbija i Crna Gora) két korábbi jugoszláv tagköztársaság, Szerbia és Montenegró államszövetsége volt, amely 2003. február 4-én alakult, és 2006. május 21-én bomlott fel, amikor Montenegró (Crna Gora) lakossága népszavazás útján a függetlenség mellett döntött. Az új állam, Crna Gora, 2006. június 3-án nyilvánította ki hivatalosan függetlenségét.

Szerbia és Montenegró, a valaha igen ígéretes szocialista Jugoszlávia romjain megmaradt ország, mind... Szerbia és Montenegró